DE mégis hogyan használjuk a „letudott anyagokat”???

Általános iskolai tanárként eddig minden tanév elején, amikor ránéztem a tanmeneteimre, a következőt láttam: pontosan le van minden tervezve az adott tankönyvekre, amelyekből tanítok. Leckéről leckére, óráról órára. Látszólag tökéletes, hiszen minden benne van.

 

Minden tanév elején feltettem magamnak a kérdést: Rendben van ez így?

 

Ha onnan közelítek, hogy mit akarok megtanítani, vagyis milyen tudást is szeretnék átadni a tanítványaimnak, akkor a tanmenetben pontosan ott a válasz. Szépen témakörökre lebontva, szókinccsel, szövegekkel, megfelelő feladatokkal alátámasztva és természetesen kiegészítve az oda illő nyelvtannal és az ahhoz megfelelő magyarázattal…

Megvannak a megfelelő eszközeim, a tudásom, tehát minden készen áll az átadásra. Szóval minden megvan!

Aztán amikor eljött a tanév vége, akkor fel kellett tennem magamnak a kérdést: Miért nem sikerült úgy megtanítanom minden tanulónak a tananyagot, ahogyan igazán szerettem volna? Miért nem érti mindenki az egyszerű jelent? Miért nem tud/mer mindenki a csoportban beszélni? Hogy lehet, hogy még egy mondat összerakás is probléma lehet felső tagozaton? Miért nem mennek a fogalmazások és még sorolhatnám az eltéréseket!

 

Ha minden technikai feltétel adott, megvan az, hogy honnan hová kell eljutni és ez még le is van tervezve, a diákok is tanulnak, akkor hogy lehet, hogy mégsem sikerül úgy, ahogy én azt igazán szeretném?

Most egy nagyon őszinte saját következtetés következik:

1. Az első, amit megnéztem, hogy én mit tehettem volna még hozzá.

Itt azért minden évben jó kis lista összegyűlt, de ezeket mindig igyekeztem be- vagy leépíteni, tökéletesíteni. Íme, néhány a saját listáimból: beszélhettem volna többet angolul, gyakoroltathattam volna többet párban vagy csoportban, vihettem volna több ország ismereti anyagot a tananyagba, hogy érdekesebb legyen az órám, lehetett volna több szituációt csinálni és kevesebbet írni, túlmagyaráztam a nyelvtant, sokat beszéltem és keveset beszéltettem stb.

 

2. A következő, amit megvizsgáltam, hogy honnan hová jutottam.

Ennél a résznél szinte minden csoportomnál azt figyeltem meg, hogy sikerült eljutni a kitűzött célig, legalábbis, ami a tanmenetet illetni. Lezártuk az utolsó tervezett leckét is és teljesítettük a tanév kihívásait.

Voltak olyan egységek, amelyek elnyúltak, mert úgy láttam, hogy több gyakorlásra van szükség, máskor a tervezettnél gyorsabban sikerült feldolgozni egy-egy anyagot.

 

3. Azután azt is megnéztem, hogy mi újság a módszerekkel, amelyeket használtam.

Ez volt mindig az a rész, ahol a legnagyobb ellentmondásokba ütköztem – saját magammal és az oktatási rendszerrel.

A következőket tapasztaltam:

Külön figyelmet fordítottam a problémás területekre, mint például a nyelvtan vagy a kommunikáció. Sokat gondolkoztam azon, hogy milyen további eszközöket és módszereket tudnék beépíteni a tanításomba, annak érdekében, hogy hatékonyabb és használhatóbb legyen a tanulók tudása.

 

DE volt egy nagyon komoly ellentmondás, ami mindig kiütközött és sokáig nem jöttem rá, hogy miért van ez.

 

Mindig is az volt a célom, hogy a diákjaimnak használható és magabiztos tudást adjak, ezért rengeteget kutattam és magam is fejlesztettem. Évről évre bővítettem az eszköztáram, új módszereket építettem be a tudásátadás folyamataiba és felhasználtam a korábbi tapasztalatokat, tanulságokat.

 

Az elvárásom az volt, hogy évről évre jobb eredmények jöjjenek, de ennek még csak a közelében sem voltam. Nem tudtam megfelelni ennek az elvárásomnak.

Hiába születtek szép jegyek a bizonyítványokba, a tanítványaim nem beszéltek sokkal bátrabban, nem írtak kiemelkedően jobb fogalmazásokat és még mindig rengetegen voltak olyanok, akik féltek megszólalni.

 

Igaz, hogy a legtöbb csoportommal nem volt alkalmam hosszú távon együtt dolgozni, de azért jobb eredményekre számítottam.

 

Aztán végig gondoltam, hogyan is tanulnak a gyerekek az iskolában angolt? Mi is a bevett gyakorlat a nyelvoktatásban?

Nos: „Veszik a könyvet.”

 

 

Ez azt jelenti, hogy van egy könyv, amelynek az anyagát feldolgozzák egy-két tanév alatt.

Ha megkérdezel egy diákot, hogy mit tanultok angolból, akkor általában a válasz egy adott témakörre vagy az abban kiemelt nyelvtanra fog utalni. „Az állatokról.” „Most vesszük az egyszerű múltat.” „A királyi családról.” stb.

 

Nem nagyon érkezik erre a kérésre olyan válasz, hogy „az állatokról beszélgetünk (angolul!)” „azt gyakoroljuk, hogyan vegyünk busz jegyet” vagy „képleírás feladatokat gyakoroltunk” esetleg „hasznos beszédfordulatokat tanultunk” stb.

 

És aztán végig gondoltam, hogy mi alakul ki egy diák fejében az angol órákkal kapcsolatban:

 

Vesszük ezt, tanuljuk azt. Írunk szódolgozatot, amire tanulni kell. Írunk témazárót, amire szintén tanulni kell. Vannak beszéd feladatok párban, amiket túlélünk és örülünk, ha nem szólítottak fel. Így telnek az órák, a hetek, hónapok, évek.

Egyre több leckén vannak túl, egyre több dolgozatot írtak meg. A legtöbb diák az angollal is úgy van, mint mondjuk a történelem esetében, hogy:

Hurrá, túl vagyok a témazáron, végre letudtam ezt az anyagot is!

NA, ITT A HIBA!!!!!

Egy nyelv esetében a legfontosabb a használat. Minél többet használjuk, annál jobbak vagyunk.

DE MÉGIS HOGYAN HASZNÁLJUK A „LETUDOTT TANANYAGOKAT”???

A kérdés nagyon jogos és elgondolkodtató.

 

Képzeld el, hogy egy külföldi turista megállít az utcán és angolul megkérdezi, hogy hol a legközelebbi szálloda. Melyik „letudott lecke” anyagát tudod felidézni???

 

Ilyenkor vannak aztán az olyan sztorik, hogy „Lefagytam!” illetve „Nem tudok megszólalni!”

 

És tényleg nem! Én is átéltem, tudom milyen!

 

A helyzet az, hogy heti 2-3, de még 4-5 órában sem lehet bátor és magabiztos nyelvtudásra szert tenni, ha a diákok fejében ez van.

Hogyan lehet ezen változtatni?

Megoldás lehet az intenzív idegennyelvi interakció, a sok beszéd, de csak akkor, ha a csoport nyitott rá és biztonságos a légkör, tehát biztos lehet a tanuló abban, hogy ha hibázik, akkor nem bántják érte!!!

Meglátásom szerint azonban van egy 0. lépés a nyelvoktatásban, egy kiindulópont, ami nélkülözhetetlen a sikerhez.

Ez pedig nem más, mint a MEGFELELŐ GONDOLKODÁSMÓD kialakítása.